Jay Miner
(1932. május 31. - 1994. június 20.)
Chip
tervező, aki multimédia chip-ek területén végzett munkája miatt vált híressé.
1958-ban szerezte elektromérnöki diplomáját a Berkley-n.
Karrierjét egészségügyi területen kezdte, távvezérelhető
szívritmusszabályzót tervezett többek között, de 1970-től az Atari-nál
tevékenykedik. Sikerül egy egész kártyányi áramkört egyetlen chip-be sürítenie,
amit TIA-nak neveztek (Television Interface Adapter). A TIA az Atari 2600 játékgép
megjelenítő egysége volt, amelyből milliókat adtak el. A TIA után ő készíti el az
Atari 8-bit-es otthoni számítógépsorozatának chip készletét is, melyek neve ANTIC
és CTIA lesz (Colour Television Interface Adapter).
Az 1980-as évek elején Jay-nek és más Atari alkalmazottaknak elegük lesz a
vezetésből és kilépnek a cégtől. Új chip készlet tervezésébe fognak Santa
Clara-ban, a Hi-Toro nevű cégükkel (melyet később Amigára neveznek át), ahol
szabadon alkothatnak. Lorraine kódnevű, Motorola 68000 alapú játékgép építésébe
kezdenek, amelyet egy teljes értékű számítógéppé lehet kibővíteni. A Lorraine
munkálatainak fedezésére az Amiga botkorányokat is készített, Atari 2600,
ColecoVision és más népszerű játékgépekhez, többek között egy olyan furcsa
vezélőt is, amit Joyboard-nak hívtak, amin állnia kellett a játékosnak.
1984-ben a Warner Brothers megunta az Atari-t és eladta a céget az egyetlen
érdeklődőnek, Jack Tramiel-nek, a Commodore International leváltott vezérének.
Tramiel 500.000 dollárt fektetett az Amigába, abban a reményben hogy az űj
technológia alapját képezheti az Atari új 32-bites gépeinek, amivel a régi otthoni
számítógép sorozatot kívánta leváltani. Épp mielőtt az Amiga kifogyott volna a
pénzből, a Commodore megvette a teljes Amigát, alkalmazottakkal es a Lorraine-el
együtt, Tramiel orra elől. Tramiel beperelte az Amigát a soha vissza nem fizetett
500.000 dollárért, de a Commodore 1 millió dollárt biztosított az Amigának
adósságaik kifizetésére.
Jay több évig dolgozott a Commodore-Amiga Los Gatos-i központjában, Kaliforniában.
Kezdetben jól mentek a dolgok, de ahogy a Commodore vezetés cserélődött, úgy
kerültek egyre rosszabb helyzetbe és az eredeti Amiga-csapatot kirúgták vagy
egyenként léptek ki, míg az egész Los Gatos-i irodát be nem zárták. Jay még a
Commodore csődjéig dolgozott a cégnél tanácsadóként.
Az Amiga felhasználók az Amiga atyjaként tisztelték.
Jay akármerre ment, Mitchy, a kutyája vele volt. Míg az Atari-nál dolgozott
Mitchy-nek saját belépőkártyája is volt, lábnyoma megtalálható az első Amiga
1000-es házak belsejében, a rendszert fejlesztő mérnökök aláírásai között.
Jay élete nagy részét elégtelenül működő vesékkel élte le és
művesekezelésre szorult. Egyik veséjét hugától kapta. Négy évvel később Jay
Miner veseleállás miatt halt meg, 62 évesen.
Wikipedia.org
Nehány megjegyzés forrásmegjelölés nélkül:
- A TIA gyakorlatilag az Amiga chip-ek előfutáraként tekinthető a nagyon hasonló
tervezés miatt.
- Az Amiga név spanyolul barátnőt jelent, és többek között azért is
választottak a cég nevének mert előrébb van az ábécében, mint az Apple.
- Az Amiga a fejlesztési költségek fedezése mellet azért adott ki
jétkvezérlőket, hogy elrejtsék a cég igazi profilját, az Amiga chip-ek
fejlesztését.
- A Joyboard egy lábbal kezelendő botkormány volt, pld. sí szimulátorokhoz. Az
Amiga operációs rendszere ha hiba lépett fel, egy fekete alapon vörös keretben egy
hibakódott írt ki Guru Meditation üzenettel. Ez az üzenet onnan ered, hogy az OS
fejlesztői írtak egy játékot a Joyboard-ra, aminek a lényege az volt, hogy minél
hosszabb ideig kellett mozdulatlanul rajta ülni (és közben a felmerült problémán
elmélkedni).
- Az Amiga a Commodore csődjéig és a PC-k otthoni számítógépekkénti
elterjedéséig gyakorlatilag minden egyéb rendszert maguk mögé utasítottak techinkai
színvonalban és tudásban. Az Amigák jelentették a kezdetét a multimédia
számítástechnikának. Technológiája nagy hatással volt a QNX-et és a BeOS-t
fejlesztő mérnökökre. Az (egyik) első hardver-gyorsította kezelőfelülettel
rendelkezett, így valamilyen szinten rokon a Sgi, Mac (Quartz Extreme) grafikus
felületeivel. A rendszer modularitását bizonyítja, hogy az Amiga gépeket még ma is
használják, több processzoros rendszerekként (m68k, PowerPC), USB, SATA eszközökkel,
hogy az óraportra köthető hangkártyákról, vagy a külső floppy portra köthető
grafikus kártyákról már ne is beszájünk.
|