Sir Clive Sinclair





Ha valamely ZX. gépről beszélünk akkor akarva akaratlanul de nem is egy számítógépről hanem, bármily furcsán is hanzgik, egy emberről beszélünk. A név mely egybeforrt a számítástechnika "ősrobbanásával" Sir Clive Sinclair.

A 70-es évek elején megalakította a Sinclair Research Ltd-t Cambridge-ben. Ez a cég kísérleti intézetként alakult, és tevékenységi köre szinte csak az akkor egyre népszerűbbé váló matematikai számológépek kifejlesztésére terjedt ki.(lsd. Commodore, Atari stb..)

Ezek a kezdeti típusok a Sinclair C.... (CASH, CLIVE) nevet kapták, kijelzőként pedig LED diódák sora szolgált. Majd a folyadékkristályos kijelzők és a olcsó memóriák rohamos elterjedésével ezek a számológépek egyre kisebbek, gyorsabbak és okosabbak lettek, s már képesek voltak 10-100 programlépés végrehajtására is.
Ezekből az évekből származik az a történet, miszerint Sinclair e számológépeit úgy népszerűsítette, hogy az utcai járókelôk közt osztogatta szét a mintapéldányokat.

Ugyancsak ezekben az években kezdett el felfelé ívelni pályafutása. Sajnos az Amerikai és Japán dömpig elérte ezeket számológépeket is, s így a 70-es évek végen teljesen kiszorították a erről a piacról, és 1976-ban a csőd szélére jutott. Amiből a Brit kormány húzta ki egy pénzügyi "injekcióval" és így szerencsésen folytathatta elektronikai munkásságát. Viták miatt 1979-ben kilépet a National Board cégtől és csak a kis játékgépnek tekintett ZX80 terveit vihette magával.

A számítástechnika térhódításának köszönhetően sikeres let az új gépe ae gy igazi csoda gép a ZX80. A gépet hihetetlen olcsón 100 Font alatti áron lehetett megvenni, akkor egy hasonló processzorral felszerelt de jóval kisebb tudású gép 500 Font körül mozgott. A ZX80 lelke ZILOG Z-80 processzor volt, nem volt benne ULA (periféria illesztő), s a 17 db TTL-IC, 4 k ROM, 1 k RAM, és a beépített BASIC-el kimagaslott a többi számítógépek közül. A ZX80-ből 100.000 bd. adtak el.

De Siclair nem állt le. És 1981-ben piacra dobta a ZX80-as tovább fejlesztett változatát a ZX81-et. Ez volt az a gép amely igazán meghozta Sinclair-nek a világ népszerűséget.Nemcsak hogy jobb volt mint elődje, hanem sokkal olcsóbb is. Tömegcikké vált a számítógép, jelentette be.....

Kétféle kicsomagolásban hozták forgalomba:
- KIT-ben, azaz zacskókban otthoni összeszerelésre alkalmassan (49,65 Font)
- Kompletten összeszerelve(69,25 Font)

Az Amerikai ZX81-es verzió már 2K RAM-al rendelkezett és Timex1000 néven került forgalomba a tengerentúlon. A ZX81 volt az a számítógép amit a világon elöszőr gyártottak tömegesen így akár a hétköznapi ember is hozzájuthatott (és hozzá is jutott). A ZX81-es gépet a könnyű kezelhetőség és az egyszerű háztartási TV, magnó csatlakozás jellemezte.

Néhány ZX80-81-es utánzat...
MICRO ACE (Amerikai) ZX80 - 4 k ROM, 1 k RAM
CZ1000 (CZERWENY ELECTRONICA, Argentina TS1000) - 8 k ROM, 2 k RAM
TK82, TK83 (MICRODIGITAL, Brazil TS1000) - 8 k ROM, 2 k RAM
TS1500 (TIMEX) - új CMOS-ULA chip, 16 k RAM (dyn.), új ROM, soft rubber keyboard
CZ1500 (CZERWENY ELECTRONICA Argentin TS1500
TK85 (MICRODIGITAL) 10 k ROM, 16 k RAM, joystick port, SPECTRUM-stílus, SAVE , LOAD: 300 + 4200 bd
POWER 3000, LAMBDA, PC8300 két SHIFT és RESET key. - 8 k ROM, 2 k RAM, joystick port, monitor, TV , sound - Color-mód LAMBDA


De Sinclair nem elégedett meg az alacsony kategóriájú ZX81-es géppel, igényesebb okosabb gépet akart. Amit még 1981-ben be is mutatott ZX82 néven, ez volt a ZX Spectrum sorozat első, egyeben igen hamar el is feledett prototípusa. Ugyancsak 1981-ben jelentette be az igazi ZX Spectrum 16K sorozat gyártását...
jól ismert gumibillentyűvel, ZX-Basic-kel, és magnó perifériával. 1982-ben jelent meg a ma is ismert ZX Spectrum 48K. Majd sorra jelentek meg a különböző kiegészítői pl. Microdrive, RS232 stb.. A Spectrum 48+ megjelenésre pl. már igen hasonlított a mai gépekre (és nem melegedett annyira) Annyira népszerűvé elismerté vált világszerte, hogy az Angol királynő lovaggá ütötte

1984-ben megjelent az új csodagép a Sinclair QL. 68008 processzorral (7.5MHz), 32K ROM, 128K RAM , TV/RGB kimenet, 16 színű megjelenítés (512x256x4 szín, 256x256x8 szín). Ez már 16 bites gép volt. 1985 - ben elkészült a Spectrum 64K prototípusa, mely soha nem jelent meg.1986 -os év újdonsága a Spectrum 128K, ami úgy nézett ki mint a 48K+ , új operációsrendszere volt, ami átkapcsolható volt a 128K-s és a 48K-s módok között, valamint egy számológépet is építettek be. Majd a SAM Coupe mint utolsó Sinclair gép végleg véget vetett annak a bizonyos "Sinclair"-es korszaknak
Sinclair így vallott a olcsó de népszerű gépi sikeréről "Csúcsteljesítményem mindössze abban áll, hogy 10 pennyért tudom megcsinálni azt, amit egy fontért minden bolond képes előállítani."

1986-ban Sinclair kifejlesztette a C5 névre keresztelt elektromos kisautót, mellyel csődbe is jutott rendesen. És kénytelen volt az akkor már veszteséget termelő Spectrum család jogát eladni amit az Amstrad meg is vásárolt.

Természetesen Sinclair nem csak ezekkel foglalkozott, hanem sok minden mással is, sokak szerint épp ez volt az egyik nagy hibája. Foglalkozott még zsebTV kifejlesztésével is. És még ki tudja mi mindennel.......

Végszó:
Sir Sinclair az a három NAGY egyéniség egyike (Jack Tramiellel, Steve Jobs) azok közül akik a 80-as években lerakták, meghatározták az otthoni személyi számítógépek elveit, elvárásait, és lehetővé tették hogy tömegek ismerkedjenek meg az XX. század új csodájával.

Forrás